Elég az hozzá, hogy a Nagyi megunta azt a rossz Pánót. Mert éjszaka mindig elbújt. Olyankor aztán felébresztettem a Nagyit, hogy segítsen megkeresni. Szegény Nagyi jött, felhajtotta a takarót, elővette a Pánót, a kezembe nyomta, aztán támolygott is vissza aludni. Én is lefeküdtem, jól megmarkoltam a Pánó varkocsát, aztán elaludtam. Hát egyszer csak érzem, hogy megint nincs meg az a rossz Pánó, sírok, hívom a Nagyit, szegény Nagyi jön, benyúl a párna alá, előveszi a Pánót, a kezembe nyomja, aztán
támolyog vissza aludni. Markolom a varkocsát, még sötét van, de érzem, hogy megint nincs meg az a rossz Pánó, sírok, hívom a Nagyit, szegény Nagyi jön, felhajtja a lepedőt, előveszi a Pánót, a kezembe nyomja, aztán támolyog vissza aludni. Még jobban markolom, még mindig nem hajnalodik, de megint nincs meg az a rossz Pánó, sírok, hívom a Nagyit, szegény Nagyi jön, benyúl az ágy mögé, előveszi a Pánót, a kezembe nyomja, aztán támolyog vissza aludni.Reggelente aztán egészen kótyagos volt az álmosságtól szegény Nagyi. Délután le is szokott feküdni egy kicsit drimálni.
Hát ahol csak lehetett, ott panaszkodott.
– Ez egy olyan tündér aranyos gyerek volt, de újabban nagyon nehéz vele. A helyes kis macik helyett is ezt a csacsit hurcolja, igaz…
Azt sohasem tudom meg, hogy mi az igaz. Viszont abban igaza van, hogy ez a Pánó teljesen kitúrta mind a két macsimat. És tényleg akkor kezdték el mondogatni az emberek, akikkel a nagyi mindig nagyon sokat trécselt, hogy
– Hol vannak azok az aranyos macikáid?
– Már nem szereted azokat a kedves mackókat, egyem a kis szívedet?
– Pedig olyan bűbájos voltál azzal a két pihe-puha mackóddal.
Hát éppen ez az, hogy most aztán rám telepedett ez a Pánó és ő kijelentem, minden, csak nem aranyos, kedves és bűbájos. Én meg tarthatom a hátam
miatta. Próbálom nevelgetni, de inkább csak rosszabb.Aztán egyik délután csak hallom ám, hogy zakatol a varrógép. Nézem, miért nem drimál a Nagyi, bizony azért nem, mert a Pánót varrta. A farkánál fogva hozzávarrta a pizsamám karjához.
– Na, kíváncsi vagyok, hogy most is el tud-e bújni – sóhajtott.
– Jaj de jó, akkor nem megyünk a Manci nénihez!
– Dehogynem.
– És én jöjjek pizsamában.
– Tényleg, az kiment a fejemből – kapott a homlokán ülő szemüveghez a Nagyi. Mert a szemüveget is ilyen balgán szokta elveszteni, hogy ott ül a homlokán. – Sebaj, lefejtem. Vagy tudod mit, gyere a pizsamádban. Olyan mint egy szabadidő ruha. Végülis az is.
Na, ezzel jó kutyaszorítóba kerültem. Mert az azért túlzás, hogy így össze-vissza bökködje a Nagyi a Pánót, de pizsamában is szégyelltem volna magam. Végül abban egyeztünk meg, hogy most nem megyünk a Manci nénihez, a Nagyi lefejti a Pánót a pizsamámról, én viszont megígérem, hogy többet nem ébresztem fel.
Borzasztó éjszaka volt.
Lefeküdtem, jól megmarkoltam a Pánó varkocsát,
aztán úgy aludtam el. Hát egyszer csak érzem, hogy megint nincs meg az a rossz Pánó, de tartom a számat, nem hívom a Nagyit, benyúlok a párna alá, előveszem a Pánót, nagy nehezen visszaalszom. Még sötét van, de érzem, hogy megint nincs meg az a rossz Pánó, mégsem sírok, mégsem hívom a Nagyit, szegény Nagyi hadd aludjon, felhajtom a lepedőt, előveszem a Pánót, nagy nehezen visszaalszom. Még mindig nem hajnalodik, de megint nincs meg az a rossz Pánó, csak kicsit hüppögök, csak nagyon halkan hívom a Nagyit, szegény Nagyi jön, benyúl az ágy alá, előveszi a Pánót, a kezembe nyomja, megölel, megdicsér, aztán támolyog vissza aludni.A reggelinél elhatároztuk, kötelet kötünk a Pánó nyakára, hogy bármikor odakötözhessük a pizsamám gomblikához, vagy bármihez, csak ne tudjon elszökni.
Ebből aztán persze tanult az a rossz Pánó, mert azóta eszébe sem jut, hogy megszökjön, sőt, inkább hogy meg se lehet szabadulni tőle. Viszont mi meg ott hagytuk a nyakában a kötelet, de ő olyan rossz, hogy most úgy viseli, mint egy nyakkendőt. Amikor végül is először elmentünk vele a Manci nénihez, hát ő azonnal azt kérdezte:
– Hol vannak a Macsijaid?
– Otthon – válaszolt helyettem a Nagyi, még kacsintott is egyet a Manci nénire.
– Értem – mondta Manci néni azon a
hangon, amitől rögtön kilelt a hideg, – szóval új barátod van.Hát én erre nagyon elpirultam.
– Aranyos a nyakkendője – vígasztalt Manci néni, amitől aztán már tényleg nagyon dühös voltam a Pánóra.
– Majd mesélek – mondta a Nagyi vészterhesen.
Azért megkönnyebbülten vittem ki azt a rossz Pánót a kertbe.
Hát én most már tényleg nem tudom, mit csináljak ezzel a Pánó Csacsival. Rossz. Egész éjszaka ott lógott a farka felett a varrógép tűje, sőt, egy kicsit hozzá is ért, de ez a Pánó mindjárt reggel azzal kezdte, hogy megint rosszalkodik. Ahogy felkeltem, odamentem hozzá, hát már látszott, hogy pánik. Úgy lesegetett ki a varrógép tűje alól, olyan szemtelenül, hogy mindjárt megcibáltam a varkocsát
. Aztán kitaláltam, hogy talán jobb lenne hozzávarrni a farkát valami párnához, vagy lepedőhöz, ilyesmihez, hogy majd akkor nem néz olyan szemtelenül. Olyan varrógépe van a Nagyinak, hogy rá kell lépni a pedáljára, de azt persze be kell dugni. A Nagyi csak a falból szokta kihúzni a pedál zsinórját, a gépből meg nem. Tudom, mert engem szokott berezzenteni az asztal alá, hogy dugjam be a zsinórt. Én meg persze megkérdezem, hogy akkor meg minek kihúzni, úgyis csak miattam húzza ki. Ő meg rámförmed, hogy nem lamentáljak, hanem dugjam már be azt a gépet. Én meg még az asztal alól kilesegetek, mondom, hogy sötét van itt, meg sok a kacat, majdnem beletenyereltem egy gombostűbe, cérnába gabalyodtam, itt van ni…– Rettenetes, hogy téged semmire sem lehet megkérni. És az a szemtelen nézésed!
– Próbáld csak meg, hátha már megy – szólok ki az asztal alól.
A Nagyi megpróbálja, persze nem megy.
Persze, hogy nem megy, mert én éppen úgy dugom be, csak annyira, hogy amikor kecmergek ki az asztal alól, csak meg kelljen nyomn
i a dugót és bemenjen a helyére és akkor menni fog. Kezdek is bújni elő.– Csak dugd be rendesen! – förmed rám a Nagyi.
– Ügyetlen vagy. Nem ér le odáig a lábad! – válaszolok, közben a sarkammal ügyesen benyomom a dugót.
– Jesszusom! – jajdul fel a Nagyi, mert közben jól odalép a pedálnak, erre a gép elindul, csak úgy zakatol.
– Hát én most már tényleg nem tudom, mit csináljak veled! – háborog. – Rossz vagy.
Szóval tudtam én, hogyan kell beindítania varrógépet, csak hát a lábam nem ért le a pedálig. Beállí
tottam a Pánó farkát a tű alá, meg alá a lepedő sarkát, aztán lejjebb csúsztam a széken, megnyomtam a pedált, erre elindult a varrógép mint a bolond. Pánó leröpült, még szerencse, hogy fogtam a lepedőt. Illetve, hát húzta a kezemet, be a tű alá, mire leléptem a pedálról, már át is fúrta a bal kezem hüvelykujját. Egyet öltött rajta, aztán megállt benne. Oda voltunk varrva a lepedőhöz mind a ketten.Próbáltam csendesen megoldani a dolgot. Először is jobb kézzel odahúztam a Pánót és jól megrángattam a varkocsát. A szemét is megtekertem, ami főbenjáró büntetés. Azután nagyon óvatosan léptem a pedálra, de a gép csak búgott, a tű pedig lassan éppen befelé indult el.
– Majd megfordul – nézett rám a Pánó sokatmondóan.
– Te csak ne adj tanácsokat.
– Látod, már fordul is vissza.
Tényleg. Elindult a tű szép lassan visszafelé. Csakhogy abban a pillanatban, amikor kiért az ujjamból, megkönnyebbült és gyorsan visszafordult, ugyanoda.
Nagyon megszidtam a Pánót.
– Semmirekellő vagy. Szétreppegetlek.
De a Pánó csak nézett nagy szemtelenül.
– Ha ki tudom húzni innen az ujjam összevarrom a lábad a kezeddel, a kezed a lábaddal, kivarrom a szemed…
Ezt már egy kicsit más hangon mondhattam, mert rám hozta a Nagyit. Sivalkodott, hogy most mit csináljon.
– Szép lassan nyomd a pedált! – néztem rá nyugodtan.
– Dehogy nyomom. Itt a kézi tekerő – és alig fordított egy negyedet, máris kint volt a tű az ujjamból.
– Köszi!
– Na mutasd csak! – De én már igyekeztem is vinni onnan a Pánót, hogy ne lássa meg a Nagyi, mit rosszalkodott már megint.
– Várj – szólt utánam a Nagyi. – Mondd, mit akartál varrni.
– Ezt – mutattam a lepedőt.
– Hát azt gyakorolhatod valami rongyon is. Ez még egy jó lepedő. Mutasd csak. Szent ég! Hát hozzá varrtad szegény Csacsidat.
– Igen – mondtam, azután tovább hallgattam, mert azt csak nem mondhattam, hogy szándékosan, mert az pánóság.
– Na gyere kis csacsi – mondta a Nagyi és már fejtette is le azt a rossz Pánót a lepedőről.
Engem meg odaültetett, hogy először kézzel férceljem össze, amit varrni akarok, azután majd ő segít a gépnél. Fél délután cérnát fűztem meg böködtem egy rongyot. A Pánó meg persze figyelt. Nagy szemtelenül nézett. Végül megráztam a varkocsát és befordítottam a sarokba.
Amikor aztán kész volt a zsák, a Nagyi az ölébe vett és összevarrta. Nagyon v
igyázott, nehogy hozzáérjek a pedálhoz vagy a tűhöz. Pánó persze nézett a sarokból és röhögött rajtam. Végül beküldött az asztal alá a Nagyi, kihúzatta velem a varrógép dugóját és elengedett játszani.– Most aztán megkapod a magadét! – förmedtem rá. Csak hát nem nagyon jutott eszembe semmi, amivel büntethetem.
Végül a párnám alá dugtam, hogy legalább tűnjön el a szemem elől. Reggelre persze előmászott és szokás szerint az orromat csiklandozta a farkával.
Büntetésben
A Pánóra nem nagyon hat a büntetés. Csak annyira, hogy egyáltalán. Azzal kezdte például, hogy első éjszaka már ki is túrta mind a két Macsit. Reggel ott hevertek az ágy mellett nagy szomorúan, a Pánó meg persze hozzám bújva a meleg takaró alatt. Pedig a Macsiknak szép nagy barna szemük van, melegen, barátságosan tudnak nézni, ez a Pánó meg üvegszemű és az egész nézése csupa egy szemtelenség, tiszta rátartiság, szemen szedett pökhendiség. Magamhoz öleltem a két Macsit, simogattam a bundájukat, babus
gattam őket, fogadkoztam, hogy máskor ilyen elő nem fordul. Így ment ez hónapokon át. A Pánó csak nézett nagy szemtelenül, aztán reggelre valahogy mégis kitúrta a Macsikat. Pedig neki nincs is bundája. Kockás. Pepita. És hatalmas füle van. A másik egy kicsinykét kisebb, de az is nagy.Hát én meg erre végképp elszégyelltem magam, hogy már nagy vagyok, megint itt a születésnapom, és mégis babázok, mint egy pisis, hogy már ekkora vagyok, mégis a Macsikkal beszélgetek, meg még ráadásul sírok is miattuk. Ettől aztán nagyon mérges lettem a Pánóra. Nem elég, hogy kitúrja a Macsikat, nem elég, hogy kigúnyol, de még el is szégyellem magam előtte.
Akkor tettem bele a mosógépbe. Szerintem az félelmetes, hogy ott a sok habban forog az üveg mögött. Én persze elég bátor vagyok hozzá, de a Pánó az majd meglejt. Jó sok mosószert is tettem hozzá, hogy legyen hab rendesen, meg a buborékfújómból is mind bele öntöttem ami még volt. F-re tekertem a gépet, azután meghúztam a gombot, már zúgott is a víz a Pánóra. Látszott, hogy megi
jed. A lábai is megroggyantak. Aztán ellepte a hab. Forogni kezdett. Csak néha ütődtek neki a szemei az ajtó üvegének, akkor egy-egy pillanatra meg is sajnáltam.– Na, még ötöt forgatlak, azután már biztosan meglejtesz – szóltam be neki fölényesen. Tudja meg, ki az úr a háznál.
Persze, csak három forgást bírtam, mert akkor egy kicsit lepihent, éppen úgy, hogy a farka az üvegre simult. Nagyon el volt szontyolodva szegény, jól látszott a farka állásán. Ennyit talán még én is nehezen bírnék ekkora habban. Kihúztam a gombot, a gép leállt. Kicsit rángatni kellett az ajtót, mert be szokott szorulni, de végül kinyílt. A víz kifolyt rendesen, de a hab maradt. És a Pánó persze elbújt. Dehogy lejtett az meg. Még a habban is csak úgy pánt! Ott nyúlkáltam a habban, derékig bele kellett bújnom, amikor bejött a Nagyi és sikoltva ki is rohant. Nagy sötétség lett, azután puffanás, zuhanás. Mire kiértem a konyhába, Nagyi éppen felkecmergett, azután magához ölelt a sötétben. Csak hüppögni tudott. Kiderült, hogy gyorsan lecsapta a biztosítékot, mert félt, hogy a vízben úszó mosógép megráz, agyoncsap.
Gyertyafénynél itattuk fel a vizet, jobb híján a törölközőkkel. Aztán persze megtalálta a Nagyi azt a rossz Pánót a mosógépben.
– Jó. Piszkos volt, abban igazad van. De én már annyiszor ajánlottam, hogy kimosom.
– De…
– Egy kicsit becsavarjuk száraz konyharuhába, meg ne fázzon. Így ni. Most nyomkodd szépen, hogy kiszívja belőle a vizet.
– Jó.
– Estére megszárad, csak figyeld meg.
Naná, hogy jól megcsavartam a Pánó fülét ott a kon
yharuhában. Estére persze nem száradt meg. Ahogy úgy nyomult, bújt hozzám, csupa nedves lett a pizsamám nyaka. Nagyinak persze mondtam, hogy de jó, tényleg megszáradt. Éjszaka sokat tüsszögtem tőle, mert fáztam a vizes pizsamában, meg a szaga is olyan mosószeres volt. Pont az orromhoz esett a varkocsa.